2015. augusztus 6., csütörtök

Top 3 Marvel film

1. A galaxis őrzői 
Nos A galaxis őrzői az első a listámon és nem csak Chris miatt (nah jó lehet hogy egy kicsit ő is közrejátszik benne.) Nem tudom,de én imádtam nagyon tetszett az alaptörténet jól volt tálalva. A szereplők is mind egytől egyig jól hozták a figurát. Mordály cuki volt ( és igen ő nem örülne neki ha így jellemezném) és vicces. Talán azt kell hogy mondjam ebben a Marvel alkotásban volt a legtöbb poén ami mind be is talált. A magyar hangok is jók voltak egyedül Groot hangjáról nem tudok nyilatkozni hiszen nem sok szöveg jutott neki meg talán Gamora magyar hangja volt egy kicsit számomra idegesítő, de ez sem tette élvezhetetlenné a filmet.

2.A csodálatos pókember
Ez a film került a listám második helyére. Nagyon szerettem mind két részét. A második sajnos nem valami vidáman ér véget.Ennek is nagyszerű a története. Nekem külön tetszett,hogy nem a régi filmeket akarták újra dolgozni, hanem egy kicsit más oldalról közelítették meg a sztorit gondolok itt most Gwen karakterére. Andrew és Emma egy nagyszerű páros a filmvásznon persze az életben is azok voltak A magyar hangok is elettek találva végig élveztem a film mind két részét. A második részből kiemelném Jamie Foxx-ot akit azóta egyre jobban kedvelek.

3. Vasember 
Listám harmadik helyén a vasember áll. Igaz,hogy ennek a  filmnek nah meg persze Robert Downey Jr-nak köszönhetem, hogy megszerettem a Marvel filmeket valahogy az elöző két film valahogy jobban közelebb áll hozzám. Ez a film is nagyszerű imádtam a sztorit a szereplőket egyszerűen mindent. Ennek a filmnek köszönhető még hogy elkezdtem rajongani Robertért és elkezdtem követni a munkásságát. Egyszóval tényleg nagyon sok mindent köszönhetek ennek a filmnek.



ezek a filmekkel folytatódna a listám,de ezelkről nem fogok most véleményt írni,talán majd egyszer egyenként.

- A hangya
-Amerika kapitány 1-2
-Bosszúállók
-Thor 1-2
-Fantasztikus 4-es

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése